Barion Pixel
egyensulyert bt
Brain Gym paul dennison

Az EDU Kineziológia kialakulása

Dr. Paul Dennison oktató, több tanulással kapcsolatos könyv szerzője, kiemelkedő úttörője a kineziológiának és szakértője a kognitív és egyetemes (általános) képességek fejlesztésének.

Az edukineziológiai (Edu-K) program keretein belül tanított folyamatok Dr. Paul Dennison és munkatársainak klinikai kutatásain alapulnak. A balanszfolyamatok nagy részét ő fedezte fel körülbelül 20 évig tartó munkája eredményeként, melynek során a tanulási nehézségek okaival és kezelésével foglalkozott.

Az 1960-as években alapkutatásokat folytatott az olvasás fejlesztés területén, mely során vizsgálta az agy és az olvasás kapcsolatát. Ezek a kutatások képezték később a Brain Gym® alapjait. A mozgás alapú tanulási programja minden korosztályban képes volt segíteni az eredményesebb tanulást. Fejlesztő optometrikusok mellett dolgozva Dennison felajánlotta a diákjainak az általa kidolgozott teljes érzékszervi fejlesztő programot, ami tartalmazott néhány egyszerű mozgásos gyakorlatot is. Úgy tűnt, hogy ezek a gyakorlatok segítenek az egyensúlyérzékelésen, és az érzékszervi érzékelésen is. Paul súlyosan rövidlátó  volt. 11 dioptriás szemüveget viselt.  Az érzékszervi és egyéb agyműködésre ható gyakorlatokkal elérte, hogy ma már szemüveg nélkül olvas. Ezek a gyakorlatok vezettek a Brain Gym® és egyéb látást javító (Creative Vision, Vision Gym, Visioncircles) tréningek létrehozásához.

Brain Gym paul dennison

1975-ben kiemelkedő kutatási eredményei elismeréseként Dennison megkapta a Dél-Kaliforniai Egyetem Phi Delta Kappa díját. Kutatásainak témája a korai olvasáskészség, a belső beszéd és a gondolkodás kapcsolata volt. Doktori tanulmányait tantervfejlesztés és kísérleti pszichológia szakokon végezte a Dél-Kaliforniai Egyetemen.

1978-ban Dr. Dennison és Dr. Tyler megalkotott és kivitelezett egy olyan követéses kutatási programot, melynek tárgya a mozgás és a tanulás kapcsolata volt. 1979-ben Dennison elvégezte a Touch for Health kurzust, és megkezdte az Edu-K program kifejlesztését. Első könyve, a Switching On 1980-ban jelent meg.

A korai 80-as években Paul egyesítette erejét Gail-lel, aki művész és mozgásterapeuta volt, majd később felesége és munkatársa lett. Ők alapították meg az EDU-K-t, a Brain Gym® gyakorlatokat és a mozgáson keresztül történő tanulás teljes koncepcióját. Könyvekben és útmutatókban írták le a módszert: Vision Gym, Dupla firka, Dinamikus mozgás. Gail 23 évig a Brain Gym Journal főszekesztőjeként dolgozott.

1982-ben alakította ki Dennison a laterális behangolás mozgás sorát. A különböző tanulási stratégiákat tanulmányozva megfigyelte, hogy a középvonal keresztezésének milyen jelentősége és hatása van az agyra. Felfedezte azt is, hogy ahhoz, hogy minden tanuló részére pozitív hatást fejtsen ki a középvonalkeresztező mozgás be kell iktatni az azonos oldali vagy homolaterális mozgást is.

Mindketten tagjai a nemzetközi Brain Gym Egyesületnek, az ő érdemük, hogy megújították és újra definiálták a tanulási folyamatokat minden korosztálynak és minden képességű embernek.

Paul 2010-ben a PKS (Professzionális Kineziológiai Iskola) meghívására Budapesten is tanította a Látókörök (Vision Gym) című tanfolyamát.

Az EDU Kineziológia ma a világ számos pontján tanulható és sok Pedagógiai Kineziológus segíti az örömtelibb, hatékonyabb tanulásban a gyermekeket.

brain gym paul dennisonnal
Dr. Paul Dennisonnal 2018.

Gál Attila
Kineziológus szakértő, oktató
az IKC Professzionális kineziológusa
Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadó
Lelki Kulcs tréner

Irodalomjegyzék

  • http://www.braingym.org
  • Dr. Paul Dennison: Haladó Edukineziológia: Az intelligencia 7 dimenziója (jegyzet), Javított kiadás PKS, Kecskemét 2009.
  • Dr. Paul Dennison: Brain Gym® (jegyzet), PKS, Kecskemét 2009.

OSSZA MEG CIKKÜNKET!

8 PRAKTIKUS KINEZIOLÓGIAI GYAKORLAT (e-book)

8 praktikus kineziológiai gyakorlat borító

Töltse le most és alkalmazza azonnal ezeket a praktikus kineziológiai gyakorlatokat!