Barion Pixel
egyensulyert bt
5 elem tana nyitókép

Az 5 elem tana

A Hagyományos Kínai Orvoslásban (HKO) az öt elem elméletét az élettan és a kórtan, valamint a szervezet és a környezet közötti kapcsolatok magyarázatára használják. Az öt elem tanának ismerete irányt mutat az állapotfelmérésben és a megfelelő korrekciós eljárás kiválasztásában is. Az elmélet szerint a Világegyetemet és így az emberi testet is az 5 őselem, szubsztancia alkotja, amelyek között különöző kapcsolatok működnek az egyensúly azaz az egészség, a harmónia fenntartása érdekében.

Az 5 elemhez kapcsolódik a 12 fő meridián (energiapálya), mégpedig úgy, hogy mindegyik elemhez 1-1 yin és yang meridián tartozik, kivéve a Tűz elemet, amihez 2 pár meridián kapcsolódik.

A testünkben található 12 fő meridián felsorolását, valamint annak feltüntetését, hogy az egyes meridiánok melyik elemhez tartoznak az alábbi táblázat tartalmazza (színek alapján tudja azonosítani). A táblázat megjelöli azon időszakokat is, amikor az adott meridián működése a legaktívabb.

Az 5 elem között zajló ciklusok közül két fő ciklust tesztelünk a kineziológiai tesztelések során, amit a kineziológia alapjának tekinthető Touch For Health kineziológiai rendszerben ismerhetünk meg.

Az erősítő vagy Sheng ciklus, melynek lényege, hogy minden elem az utána következő elem működését segíti, erősíti, táplálja.

A kontroll vagy Ko ciklusban pedig minden elem a kettővel utána következő elem működését gátolja, kontrollálja.

Az egyensúly fenntartásához mindkét ciklusra szükség van. Ha kontroll nélkül működne a tápláló ciklus, akkor kontrollálatlan túlburjánzás alakulna ki. Táplálás nélkül pedig leállna a fejlődés, növekedés.

5 elem tana

Hogyan működik a két ciklus?

Sheng ciklus:

A Tűz erősíti a Földet, mert égéstermékével táplálja.

A Föld erősíti a Fémet, mert létrejöhet benne.

A Fém erősíti a Vizet, mert dúsítja azt.

A Víz erősti a Fát, mert öntözi és így táplálja.

A Fa erősíti a Tüzet, mert elég benne.

 

Ko ciklus:

A Tűz kontrollálja a Fémet, mert megolvasztja.

A Fém kontrollálja a Fát, mert kivágja.

A Fa kontrollálja a Földet, mert gyökereivel átjárja és így megköti.

A Föld kontrollálja a Vizet, mert folyásának irányt szab.

A Víz kontrollálja a Tüzet, mert eloltja azt.

Az öt elem közötti összefüggések alkalmazhatók a testünkben zajló folyamatok, a természeti törvények és a társadalmi változások leírására is. Kínában sok helyen még mind a mai napig alkalmazzák ezeket az elveket. Figyelembe veszik az étkezések, gyógyítás. A problémák megoldása során.

A Tűz elem túlsúlya esetén jellemző tünetként megjelenik a láz. Ősi tapasztalat alapján tudja mindenki, hogy ilyenkor vizes borogatást kell alkalmazni és sok folyadékot inni, hogy ne száradjunk ki. Mi történik azonban energetikailag? A Tűz melegét a Víz eloltja, de ha túl erős a Tűz, akkor elpárologtatja a Vizet, ezért azt pótolni kell.

A laza, homokos talaj megkötésére fákat ültetnek, mert tudják, hogy a fa gyökerei megkötik a talajt. A gyakorlat energetikai hátterét megmutatja számunkra az öt elem tana: a Fa kontrollálja Földet, mert gyökereivel átjárja és megköti.

Az öt elem tehát szimbolikusan eligazít minket az életben. Megmutatja milyen folyamatok zajlanak bennünk vagy körülöttünk és hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy az egyensúlyt helyreállíthassuk, megteremthessük életünkben. A jobb értelmezéshez álljon itt egy táblázat, ami megmutatja számunkra ezeket az összefüggéseket.

5 elem minőségek

Lássunk egy példát az 5 elem szerinti probléma kezelésére.

A HKO szerint az elhízás, a túlsúly a felhalmozódott Nedvesség energia következménye, ami a Föld elemhez tartozik. Ezt a Fa kontrollálja, azaz a Szél energia. A Szél folyamatosan mozog így felszárítja a Nedvességet. Hogy tudunk Szél energiát bevinni testünkbe? Úgy ha mozgunk, és zöldeket, azaz sok zöldséget eszünk, mivel a Fa elem színe a zöld. Emellett kevesebb édeset kell fogyasztanunk, mivel az növeli a Nedvességet a kötőszövetekben.

Az 5 elem tanát a legtöbb kineziológiai rendszerben használják a problémák azonosítására legyen szó energia elakadásról (Touch For Health), vagy rögzült érzelem azonosításáról és oldásáról (Stress Release).

Gál Attila
Kineziológus szakértő, oktató
az IKC Professzionális kineziológusa
Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadó®
Lelki Kulcs tréner

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Dr. John F. Thie: Gyógyító érintés, Polgár Kiadó, 1996.
  • Kim Da Silva – Do Ri Rydl: Kineziológia, Dunakönyv Kiadó, 1994.
  • Dr. Simoncsics Péter: Az akupunktúra csodája, Lunarimpex Kiadó, 2003.
  • Dr. Lencz László: A hagyományos kínai orvoslás elméleti alapjai és gyakorlati módszerei, Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2002.
  • Carl-Hermann Hempen: Atlasz Akupunktúra, Athenaeum 2000 Kiadó, 2000.

OSSZA MEG CIKKÜNKET!

8 PRAKTIKUS KINEZIOLÓGIAI GYAKORLAT (e-book)

8 praktikus kineziológiai gyakorlat borító

Töltse le most és alkalmazza azonnal ezeket a praktikus kineziológiai gyakorlatokat!