Barion Pixel
egyensulyert bt

Stress Release III.

Rögzült érzelmek oldása

stressz release III

Bizonyára már Ön is tapasztalta, hogy egy „beleragad” egy érzelmi helyzetbe. Pl. túlzott aggódás, állandó harag van Önben, de ilyen rögzült érzelem lehet a félelem is. Érzelmeink bizonyos körülmények fennállása esetén rögzülhetnek és megkeseríthetik életünket. A rögzül félelem sok esetben táptalaja a fóbiáknak, szorongásoknak, kényszeres viselkedéseknek, esetleg túlzott evésnek.

A Wellness Kineziológia ezen képzési programja megismertet a Dr. Roger Callahan amerikai pszichológus által kifejlesztett eljárással, mely segítségével a rögzült érzelmeink gyorsan kiegyensúlyozhatóak, oldhatóak.

Tematika

5 elem

Kiknek ajánlott a Stress Release III. tanfolyam?

Bárki, akit érdekel az, hogy miként küzdheti le a hétköznapi életben felgyülemlett stresszeit.

Szülőknek, akik ilyen módon is szeretnék saját és gyermekük/gyermekeik fejlődését segíteni.

Masszőröknek, sportolóknak.

Üzletembereknek, vállalkozóknak, vezetőknek.

Egészségügyi szolgáltatóknak, kineziológusoknak, akik szakmai ismereteiket szeretnék bővíteni.

Képzési információk

A képzés időtartama: 1 nap, 8 óra,

naponta 09.00-16.30 óráig

A képzési díj NEM tartalmazza tanfolyami jegyzet költségét.

A képzés jegyzetének díja: 2 600 Ft (a helyszínen készpénzben fizetendő)

A részvétel előfeltétele:

STRESS RELEASE I-II.

TOUCH FOR HEALTH I-II. szint

A jegyzet tartalmazza a képzés anyagát. A jegyzet inkább egy könyv, nem nagyon lehet írni bele, ezért érdemes külön jegyzetpapírt és akár színes ceruzát is hozni a képzésre.

Időpontok:

A képzés helyszíne: BUDAPEST 

2023. április 15.

09.00 – 16.30 óra

A képzési létszám korlátozott. Így, ha jönni szeretne mindenképpen foglalja le helyét!

A szabad helyek számát a Jelentkezési felületen a képzési időpont mellett láthatja.

Ha már nem tud jelentkezni, akkor ez azt jelenti, hogy a létszám betelt. Ez esetben írjon nekem levelet és felveszem várólistára!

KAPCSOLAT

Tanfolyamvezető

Kérem segítsen eljuttatni az információt minél több emberhez! Ossza meg oldalunkat!

STRESS RELEASE III.

képzési díj
HUF 18 000 ÁFA mentes
  • A képzési díj NEM tartalmazza tanfolyami jegyzet költségét.
  • A képzési díj a WELLNESS KINESIOLOGY INSTITUTE nemzetközi okleveleinek díját is tartalmazza.
  • A képzés része az MKA vagy az IKC nemzetközi professzionális kineziológusi vizsgájának.

Kedvezmények

  • Ismétlők 50% kedvezménnyel végezhetik el a tanfolyamokat!
  • Nyugdíjasok és nagycsaládosok 10% kedvezménnyel végezhetik el a képzést. 
  • A kedvezmények nem vonhatók össze más kedvezményekkel. Amennyiben több kedvezményre jogosult, úgy a nagyobb kedvezményt számítjuk be. A kedvezmény az utolsó szint díjából kerül levonásra.

Ajánlott irodalom

Jelentkezési űrlap

Figyelem! 

Nem minden kedvezmény jár minden képzéshez. Nézd meg, hogy melyik kedvezménybe férsz bele az adott képzésnél.

Gyakran ismételt kérdések

Mi a pontos helyszín?

Kineziológiai képzéseink jelenléti képzések

Képző helyünk:

1146 Budapest, Istvánmezei út 2/b. II. 18.

Vidéki képzéseink helyszínéről regisztrációt követő visszaigazoló levélben kap tájékoztatást.

Hogyan vehetek részt a tanfolyamon?

Nem kell mást tennie, mint megadni az adatait a jelentkezési űrlapon és a MEGERŐSÍT gombra kattintani.

Van-e valamilyen előfeltétel?

A különböző kineziológiai képzéseknél más és más az előfeltétel.

Az alapképzéseknél NINCS semmilyen előfeltétel. Bárki részt vehet rajta.

Azonban a különböző szintek egymásra épülnek, így az alsóbb szinteket teljesíteni kell.

Pl.

A Brain Gym tanfolyamnak nincs előfeltétele, de az Optimális Agyi Szervezettség képzés előfeltétele a Brain Gym.

Az egyes képzéseknél jelöljük az előfeltételeket.

Mindenkinek jók a képzésen tanult gyakorlatok?

Fontos kérdés!

Biztonságosan alkalmazhatja mindegyik gyakorlatot!

Amennyiben azonban szeretné személyre szólóan alkalmazni a módszert, akkor érdemes a gyakorlatok alkalmazása előtt felkeresni egy megfelelő szakembert.

Amennyiben pszichoterápiás, pszichiátriai kezelés alatt áll, mindenképpen kérje ki kezelő terapeutája vagy orvosa véleményét a gyakorlatok alkalmazásáról.

A stresszkezelő módszerek sok embernek segítettek, segíthetnek Önnek is, de kellő körültekintéssel kell alkalmazni. Ha bizonytalan, akkor kérjen egyéni konzultációt, tegye fel kérdéseit, örömmel állunk rendelkezésére.

Hogyan működik a bankkártyás fizetés?

Jelentkezést követően a szamlazz.hu rendszeréből egy díjbekérőt küldünk ki, mait kifizethet bankkártyával vagy átutalással.

Biztonságos és kényelmes fizetést Bankkártyával vagy Barion tárcával a Barion Payment Zrt. biztosítja.

Egy bankkártya szükséges hozzá.

Működik előre feltöltött e-pénz egyenlegről (Barion tárca), kártya nélkül is.
100% biztonságos és villámgyors.

A bankkártya adatait NEM ITT, hanem majd a Barion oldalán kell megadnia.
A Barion Payment Zrt., tevékenységét a Magyar Nemzeti Bank engedélyével végzi, a 2011-es Elektronikus Pénzről szóló EU direktíva és a 2013. évi CCXXXV. törvény alapján. Engedély száma: H-EN-I-1064/2013 | Intézmény azonosító: 25353192

Az új szabályozások szerint a bankja külön azonosítja a bankkártyás fizetését. Legyen kéznél okos telefonja, hogy jóvá tudja hagyni a fizetést.

Vizsgázhatok kineziológiából?

Igen. Két féle vizsgát is tehet.

Ha egészségügyi szakdolgozó (természetgyógyász) szeretne lenni, akkor meg kell felelni a 11/1997 NM rendeletben foglaltaknak.

Ha nem szeretne egészségügyi szakdolgozó lenni, akkor csak az adózási jogszabályoknak kell megfelelnie. Ez esetben is van lehetőség minősítő vizsgát tenni egy nemzetközileg elismert szakmai szervezetnél. Ezt erősen ajánlom is mindenkinek, aki másokkal szeretne foglalkozni.

Ilyen szervezet jelenleg hazánkban a Magyarországi Kineziológiai Alapítvány (MKA).

Az MKA minősítési rendszeréről itt olvashat.

Itt pedig talál egy cikket a Kuruzslással kapcsolatban.

 

Oktathatom-e a Brain Gymet?

Van lehetőség oktatói vizsgát tenni. Ehhez azonban végig kell járni a képzési utat.

Mindaddig amíg nem rendelkezik az Breakthrue International instructori vizsgájával és szerződéssel, addig nem végezhet oktatói tevékenységet.

Erről kérdés esetén tájékoztatom.

Részletek: https://www.magyarkineziologiaialapitvany.hu/mi-a-kineziologia/kineziologiai-rendszerek/kineziologiai-rendszerek-edu-k/

Oktathatom-e a Touch For Health rendszert?

Van lehetőség oktatói vizsgát tenni. Ehhez azonban végig kell járni a képzési utat.

Mindaddig amíg nem rendelkezik az IKC instructori vizsgájával és szerződéssel, addig nem végezhet oktatói tevékenységet.

Erről kérdés esetén tájékoztatom.

Részletek: https://www.magyarkineziologiaialapitvany.hu/mi-a-kineziologia/kineziologiai-rendszerek/kineziologiai-rendszerek-touch-for-health/

A tanfolyam elvégzését követően bizonyítványt, vagy oklevelet állítanak ki?

Bizonyítványt, oklevelet a jogszabályoknak megfelelően csak állami intézmények adhatnak ki.

Az adott kineziológiai rendszer nemzetközi certificate-jét  adjuk és természetesen a Felnőttképzési törvénynek megfelelően magyar tanúsítványt is, ha ezt igényli.

Aki OKFŐ vizsgára szeretne jelentkezni, annak külön igazolást adunk a képzés elvégzéséről.

Más képzéseinkről díszoklevelet állítunk ki.

8 PRAKTIKUS KINEZIOLÓGIAI GYAKORLAT (e-book)

8 praktikus kineziológiai gyakorlat borító

Töltse le most és alkalmazza azonnal ezeket a praktikus kineziológiai gyakorlatokat!