Barion Pixel
egyensulyert bt
Hogyan csökkentse gyermeke gépidejét

Hogyan csökkentse gyermeke „gépidejét“?

A mai információs társadalom nagy kihívás elé állítja a szülőket: „Hogy töltse el a gyermekem értelmesen a szabadidejét?“

Emlékszem gyermek koromban délelőtt lementünk a Duna partra és szinte az egész napot ott töltöttük. Felfedeztük a legelrejtettebb zugokat, fürödtünk ahol kijelölt helyet találtunk, ettük a parton található gyümölcsfákról a gyümölcsöt. Akkoriban azon veszekedtek velünk a szüleink, hogy legalább enni menjünk haza és néha jelentkezzünk be, hogy lássák, semmi bajunk. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, viszont rengeteget mozogtunk.

A mozgás rendkívül fontos tevékenység a gyermekek idegrendszeri fejlődésében, érésében. Olyannyira fontos, hogy iskolaérettségi vizsgálataink során is megfigyeljük a különböző elemi mozgások meglétét, összerendezettségét. Az elemi mozgások kisgyermek korban alakulnak ki. Ezek a mellúszás, kúszás, mászás, lábujjhegyen járás, sarkon járás, külső talpélen járás, guggolva járás, szökdelések, fejemelések hason, háton. Amennyiben pontatlanok, összerendezetlenek vagy hibás a végrehajtásuk, akkor az az idegrendszer éretlenségét jelenti és akár a tanulási nehézségek 70%-t okozhatják. 

Szintén az idegrendszer éretlenségére utal az egyensúlyérzék bizonytalansága, a finommozgások fejletlensége, a vállövek, csuklók, ujjak merevsége. Ezek az idegrendszeri érések akkor történnek meg, ha a gyermek mozog. Sokat. A fára mászás például egy elég komplex folyamat, amihez sok agyi területnek hatékonyan együtt kell működnie annak érdekében, hogy ne essünk le. A hasonló mozgások képesek a gyermek képességeit fejleszteni.

Sok szülőnek nagy kihívást jelent korlátozni a számítógép használatot és elkerülni azt, hogy a gyerek egész nap különböző képernyőket nézzen, mint TV képernyő, monitor, telefon, tablet, amiket az e-mailek megnézésére, zene hallgatásra, TV nézésre és videójátékok játszására használnak.

Az amerikai székhelyű National Heart, Lung, and Blood Institute (NHLBI)  egészségügyi szakértői azt mondják, hogy a képernyő előtt töltött időt („Screen time“) szabályozni kellene 2 órára, vagy kevesebbre naponta. Célszerű lenne a képernyő előtt töltött időt csak a a házi feladat, vagy munkával kapcsolatos feladatok elvégzésére korlátozni.

Cikkükben közzé teszik a Henry J. Kaiser Alapítvány kutatási eredményét, mely kimutatta, hogy sok szülőnek nagy kihívást jelent szabályokat felállítani a média használattal kapcsolatban.

8-18 éves korosztályú gyermekek az alábbiakat mondták:

  • 28% mondta, hogy a szülei szabályozzák a TV nézést,
  • 30% mondta, hogy a szülei szabályozzák a videójáték használatot,
  • 36% mondta, hogy a szülei szabályozzák számítógép használatot.

Ugyanez a tanulmány kimutatta, hogy amikor a szülők az elektronikus média használattal kapcsolatos szabályokat állítanak fel, akkor azok használata majdnem 3 órával kevesebb naponta.

Jó, ha mint szülő vagy gondozó jó példát mutatsz a gyerekeidnek, ha szabályokat állítasz fel, és korlátozod a számítógép, TV és videójáték használatot, annak érdekében, hogy csökkentsed a képernyő előtt töltött időt.

Hogyan csökkentse gyermeke gépidejét 2

Más Screen-Time statisztikák

(Forrás: Henry J. Kaiser Foundation, „Generation M2: Media in the Lives of 8-18 Year Olds,” January 2010)

A 8-18 éves korosztályú gyermekek az alábbi időt töltik a különböző képernyők előtt egy nap:

  • 7.5 órát szórakoztató média előtt,
  • 4.5 órát TV nézéssel,
  • 1.5 órát a számítógép használattal,
  • Több mint 1 órát a videójátékokkal.

 

Ezek az adatok éles kontrasztban állnak azzal, hogy a gyerekek naponta csak 25 percet töltenek könyv olvasással.

Nézzük meg Magyarországon mi a helyzet. A KSH 2011/87 számában megjelent 2009/2010 évi időmérlegéből az alábbiak derülnek ki (15-74 éves korosztályban vizsgálva):

  • A szabadon végezhető tevékenységekre átlag 4,5 órája jut egy felnőttnek naponta. Ennek 57%-át a képernyő előtt töltik.
  • A képernyős tevékenységek minden más szabadidős tevékenységet háttérbe szorítottak. Gyakorlatilag a felmérésben résztvevők 87,4%-a ült a TV vagy a számítógép előtt.
  • Az olvasásra szánt idő átlag 76 perc naponta, amit a felmérésben résztvevők 26%-a hozott össze, azaz a lakosságnak csak a 26%-a olvas naponta.
  • A számítógép, TV előtt töltött idő átlag 174 perc naponta.
  • A felmérésben résztvevők 16%-a sportolt naponta, ami az ő esetükben átlag 96 percet tett ki.

 

A 10-14 éves korosztályban vizsgálva a szabadidős tevékenységet az alábbiakat láthatjuk:

  • Beszélgetés: 35 perc/nap (Ez nem csak a családdal töltött beszélgetést jelenti.)
  • Egyéb családi tevékenység: 3 perc/nap!!!
  • Kulturális és sportrendezvények: 4 perc/nap!!!
  • Olvasás: 10 perc/nap
  • TV, videó, internet: 128 perc/nap
  • Sport: 26 perc/nap
  • Hobbi: 9 perc/nap

 

A 15-19 éves korosztályban vizsgálva a szabadidős tevékenységet az alábbiakat láthatjuk:

  • Beszélgetés: 53 perc/nap (Ez nem csak a családdal töltött beszélgetést jelenti.)
  • Egyéb családi tevékenység: 4 perc/nap!!!
  • Kulturális és sportrendezvények: 5 perc/nap!!!
  • Olvasás: 12 perc/nap
  • TV, videó, internet: 126 perc/nap
  • Sport: 18 perc/nap
  • Hobbi: 7 perc/nap

 

Manapság a fiataloknak a következő médiák találhatóak a hálószobáikban:

  • Több mint háromból egynek van számítógépe és internet hozzáférése.
  • Felének van videójáték konzolja a hálóban.
  • Több mint 3-ból kettőnek van TV készüléke. Azoknak, akiknek van a hálószobában TV-jük, több mint 1 órával többet töltenek a TV előtt, mint azok, akiknek nincs.

Ezek a felmérési eredmények 2010-es adatok. Azt gondolom, hogy a helyzet azóta csak romlott és az arányok jobban eltolódtak a képernyő előtt töltött idő felé.

De ezen elszomorító adatok után nézzük meg mit lehet tenni, hogy ez az arány pozitív irányba megváltozzon. A tippek szintén az NHLBI oldalán olvashatók, amiket kiegészítettem saját tapasztalataimmal.

Mit tegyünk?

Beszélj a családoddal!

Egyre több gyermek elhízott és egyre többnél alakulnak ki komoly betegségek már fiatal korban, mint cukorbetegség, Chron betegség, vagy székrekedés. Ezek kialakulásának hátterében fellelhető a mozgásszegény életmód és a nem megfelelő táplálkozás. Magyarázd el gyermekeidnek, hogy az egészséges testsúly fenttartásához fontos, hogy kevesebb időt töltsön ülve és többet mozogjon. Mondd el nekik, hogy így több energiájuk lesz és ez segíteni fog nekik új képességek elsajátításában, mint például biciklizés, célbadobás stb., ami több jó élményt eredményez a barátokkal, ráadásul a társas intelligenciát is növeli.

Mondd meg nekik, hogy Te ugyan így fogsz tenni!

 

Végezzetek gyakorlatokat 20-25 percenként!

Mondd el nekik, hogy ha mindenképpen használniuk kell a számítógépet, időnként álljanak fel és végezzenek 5-10 percen keresztül torna vagy éppen képességfejleszető gyakorlatokat. Erre kíválóan alkalmassak a Brain Gym® kineziológiai gyakorlatai.

Hogyan csökkentse gyermeke gépidejét

Mutass példát!

A gyermekek a példa alapján tanulnak. Amit látnak, azt másolják. Főleg kiskorban, de a nagyobbaktól is könnyen megkaphatja a szülő, hogy „Te sem azt csinálod! Akkor minek mondod nekem?!“ Jó példát kell mutatnod és csökkentened kell a képernyő előtt töltött időt. Egyes ajánlások azt mondják, hogy elegendő 2 óra naponta. Ha a gyermekeid azt látják, hogy követed a saját szabályaid, akkor hajlamosabbak lesznek ők is ugyan ezt tenni.

Naplózd a képernyő előtt töltött időt az aktívan töltött idővel szemben!

Kezdjed el nyomonkövetni mennyi időt tölt családod a képernyők előtt, beleértve TV, DVD nézést, videójátékok játszását vagy  a számítógép használatát munka vagy iskolai dolgokon felül. Majd nézzed meg mennyi fizikai tevékenységet végeznek. Ily módon lesz rálátásod arra, hogy min kellene változtatnod az egész családoddal együtt.

Alakítsd a képernyő előtt töltött időt aktív tevékenységgé!

Ha a képernyő előtt időzöl csinálj valami aktívat! Nyújts, jógázz vagy súlyzózz! De akár versenyezhettek is, hogy ki tud egy reklámszünet alatt több fekvőtámaszt, 4 ütemű fekvőtámaszt vagy lábemelést csinálni. Az is jó, ha a munkahelyeden a nyomtatót messzebb teszed a számítógépedtől. Így mindig fel kell majd állnod, hogy elmenj a papírokért.

Állíts fel határokat!

Csinálj egy házirendet, mely naponta maximum 2 órára szabályozza a képernyő előtt töltött időt. 2 éves kor alatt egyáltalán nem szabadna a gyermeket képernyő elé ültetni, 5 éves korig pedig maximum napi 1 óránál több időt ne töltsön ki a monitor idő. Még fontosabb, hogy tartassad is be a megállapodást! Legjobb, ha közössen alkotjátok meg a szabályokat a családtagokkal, akkor talán kisebb lesz a kezdeti feszültség, és mindenki hajlamosabb lesz betartani azokat.

Tedd képernyőmentessé a hálószobákat!

Ne rakj TV-t vagy számítógépet a gyermek hálószobájába (a sajátodéba se). Azok a gyerekek akiknek van TV a szobájukban átlag 1,5 órával többet nézik, mint azok akiknek nincs (lásd fenti kutatás). Arról nem is beszélve, hogy ez a szobájukban tartja őket, ahelyett, hogy a családdal vagy a szabadban töltenének időt.

Tedd az étkezéseket családi programmá!

Kapcsold ki a TV-t étkezések közben. Sőt, inkább távolítsd el a TV-t az étkezőből, ha ott van. A családi étkezések jók arra, hogy beszélgessetek egymással. Kutatások azt mutatják, hogy azok a családok akik együtt étkeznek sokkal táplálékdúsabb ételeket fogyasztanak. Tedd az együtt étkezést prioritássá és tervezd be egy héten 2-3 alkalommal.

 

Találj ki egyéb lehetőségeket is!

A TV nézés szokássá válhat, mely könnyen elfelejtetheti a TV nézővel mindazt, ami azon kívül van. Adj gyermekeidnek ötleteket és/vagy alternatívákat, mint például játék a szabadban, kirándulás, új hobbi elkezdése vagy egy sport elsajátítása.

Ne használd jutalomként vagy büntetésként!

Ha jutalomként használod TV-t, számítógépet, akkor az rontani fogja a gyermek motivációját. Nem azért fog tanulni vagy mozogni, mert az örömet okoz számára, hanem a jutalomért. Ahogy nő a gyermek úgy fog nőni a jutalom igény szintje is. Amint pedig nem kapja meg amit akar, akkor „sztrájkolni“ kezd és még annyit sem fog mással foglalkozni, mint előtte. Ráadásul ez a gyakorlat még fontosabbnak  érzeteti  a TV-t, számítógépet a gyerekekkel. A büntetésként történő megvonás szintén nem célravezető. Ekkor a büntetés elkerülése fogja irányítani és motiválni őt nem pedig a tevékenység örömteli, saját elhatározásból történő végzése.

Értesd meg a gyermekkel a TV reklámokat!

A TV-ben látott rágcsálnivalók, cukrok, üditők és gyorsételek mindannyiunkra hatással vannak, főként a gyerekekre. Segíts megérteni gyermekednek, hogy azért mert az adott dolgot látja a TV-ben, vagy mert a kedvenc karaktere, színésze azt eszi vagy issza, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy az jó neki. Gondolkodjon el gyermekével együtt azon, vajon miért akarja a kedvenc rajzfilmhősük rávenni őket arra, hogy egy kimondott müzlimárkát egyenek.

A gyerekeknek legalább 60 perc fizikai mozgásra van szükségük a hét majdnem/vagy minden napján.

 

Gál Attila
Kineziológus szakértő, oktató
az IKC Professzionális kineziológusa
Alternatív Képességfejlesztő Tanácsadó
Lelki Kulcs tréner

tanulási coaching

Tanulási coaching

Személyes tanulási coaching Válaszolj igennel vagy nemmel az alábbi kérdésekre: Sok időmet...

Megnézem

OSSZA MEG CIKKÜNKET!

8 PRAKTIKUS KINEZIOLÓGIAI GYAKORLAT (e-book)

8 praktikus kineziológiai gyakorlat borító

Töltse le most és alkalmazza azonnal ezeket a praktikus kineziológiai gyakorlatokat!